Mi jelenleg abban gondolkodunk, hogy az elsősorban a rezsicsökkentésből kiszorult kis és középvállalkozásokat, valamint közintézményeket, – óvoda, iskolák, esetleg önkormányzati épületek – szeretnénk ellátni energiával. Hiszen az ő energiafelvételük abban az idősávban történik amikor az átlag háztatásban nincs rá szükség.
Közös megegyezés alapján lehet értékesíteni az energiát a passzív szereplőknek – akiknek nincsen saját kiserőművük, azonban érdekeltek abban, hogy megvásárolják a közösség által termelt energiát – alacsonyabb áron, mint amit jelenleg a nagy multinacionális energiaellátó cégeknek fizetnének, de mégis magasabb áron, amit a még 2023 év végéig (!) szaldóként elszámolhatnának a tagok.
Törvényi előírás szerint a szervezet mindenképpen nonprofit formában kell, hogy működjön, így a haszon, amit az energiaközösség termel közvetetten, a helyi életben fog megjelenni.