AZ EDINBURGHI KÖZÖSSÉGI NAPENERGIA-SZÖVETKEZET - Skócia

Az Edinburgh Community Energy Co-operative azzal a céllal jött létre, hogy a város lakosai számára lehetőséget biztosítson a megújuló és alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiatermelés fejlesztésére. Az alapítók számos lehetséges jogi formát megvizsgáltak a projekt véghezviteléhez, végül a szövetkezeti formát találták a számukra legmegfelelőbbnek.  Fontos szempont volt a megalapításkor, hogy a város nagyszabású napenergia-projektjének megvalósítására összpontosíthassanak.
A szövetkezet 2015-ben gyűjtést indított, hogy pénzt gyűjtsön napelemek telepítéséhez önkormányzat épületére. A közösségi finanszírozás modelljét alkalmazták, tehát hétköznapi embereket hívtak meg, hogy 250 £ értékű részvények vásárlásával váljanak a projekt tagjaivá. A program annyira sikeres volt, hogy összesen 1,4 millió £ gyűjtöttek össze.
Az szövetkezet megalakulásakor – 2013-ban – Edinburgh-ban kevesebb napelem volt az Egyesült Királyság más városaihoz képest. Ezt nagyrészt annak a ténynek tulajdonították, hogy a lakosság nagy része olyan bérlakásokban él, amelyeknek nincs hozzáférésük a tetőkhöz. Az önkormányzati épületekre telepített közösségi finanszírozású napelemek lehetőséget kínál a lakosoknak arra, hogy tegyenek valamit az éghajlatváltozás ellen, ezzel segítve a várost, hogy tisztábbá és zöldebbé váljon. Továbbá nem utolsó sorban komoly pénzügyi hasznot teremt a lakosoknak és a közösségnek is.
Mára a szövetkezet Edinburgh szerte 24 befogadó épületre telepített napelemet. Az ezek segítségével termelt energia nyereséget pedig közvetlenül a tagjaiknak és a közösségnek juttatja vissza.

Forrás: Community Energy – A practical guide to reclaiming power

Általános iskolás gyerekek ünneplik az Edinburgh Solar Coop elindítását.